Ha mindenki emlékezni kezd a gyermekkorára, akkor mindenekelőtt a saját szüleit és azok kedvenc mondásait fogja áttekinteni.
- 1. „De Vasya … (Tanya, Petya, Masha, Kolya)”
- 2. „Minden az apában vagy (anya, nagymama, nagypapa)!”
- 3. „Ez a kötelességed, és nem dicsérnek érte!”
- 4. „Itt vagyok a te korodban…”
Nem csoda, hogy közhiedelem szerint a gyerekek szüleik tükörképei. Amit a felnőttek befektetnek egy gyerekbe, azt kapják.
Általában vannak tipikus szülői kifejezések, amelyeket mindenki folyamatosan hall.
Az „otthon beszélünk” a legszörnyűbbnek számít: ettől szinte minden gyerek remeg – mondták a pszichológusok.
De ha ennek elvileg nincs kifejezett negatív konnotációja, akkor az őszintén szólva toxikus kijelentéseket is meg kell említeni.
A szerető szülők nem engedik meg nekik.
1. „De Vasya … (Tanya, Petya, Masha, Kolya)”
Ha egy gyermeket másokkal hasonlítanak össze, ez negatívan befolyásolja önbecsülését és a beszélőkhöz való hozzáállását.
Ha folyamatosan azt hallja, hogy egy osztálytársa szorgalmasabb, a szomszéd pedig egy tipikus jó lány, az teljesen megfosztja a motivációtól és a fejlődési vágytól. És miért, mert néhány Sasha biztosan felülmúlja.
Anya pedig nem a saját lányát fogja dicsérni, hanem a barátnőjét, akit nap mint nap példaként állít. Egy bizonyos idő elteltével a gyermek hasonlóképpen mondja: „Katyának jó és megértő szülei vannak, de te nem szerettél!”.
2. „Minden az apában vagy (anya, nagymama, nagypapa)!”
Először is, ez a kifejezés leértékel egy adott családtagot, státuszában a többiek alá helyezve, másodszor pedig egy teljesen hétköznapi dolgot tulajdonítanak a gyermeknek. Igen, úgy néz ki, mint egy apa vagy anya, de a gyerekek úgy néznek ki, mint a szüleik.
Teljesen érthetetlen, hogy mit keres az újonnan vert moralizáló. Valószínűleg problémái vannak házastársával vagy rokonaival, ezért a haragját a gyereken veszi ki.
Az ilyen külön tárgyalások azzal érnek véget, hogy a kiskorú a bántalmazó szülő szerint el akarja tartani azt a hozzátartozóját, akiben kiderült. Utóbbinak pedig ez lesz a legsúlyosabb büntetés.
3. „Ez a kötelességed, és nem dicsérnek érte!”
Először is a jegyekről van szó. Általánosan elfogadott, hogy a tanuló köteles jól tanulni, miközben mindenkinek más a képessége.
Ha neki az egzakt tudományok nehezek, akkor dicsérni kell, ha a gyűlölt algebrában ha nem is ötöst, de négyest kap. És amikor a szülők ilyen kifejezéseket adnak ki, elcsépelt módon leértékelik a gyerekek érdemeit.
4. „Itt vagyok a te korodban…”
Ez is egy kísérlet az összehasonlításra, és ismét nem a gyermek javára. Ha hallgatunk néhány szülőre, ők ideálisak voltak a pubertás idején. Érmeket nyertek, oklevelet hoztak haza, olimpián vettek részt, osztályvezetők voltak, és minden tantárgyból ötöst kaptak.
Egyszóval a gyerek őszintén nem érti, hogyan születhetett egyáltalán ilyen zseniális emberek közé. És kisebbrendűségi komplexus alakul ki, de nem a társai, hanem apa és anya előtt.
Természetesen a szerető szülők soha nem sértegetik a gyerekeket, nem üvöltöznek és nem verik meg őket. Ez nem csak mérgezés, hanem teljes zsarnokság is. Ha egy családban az ilyen bánásmódot normának tekintik, akkor ott a helyzet egyértelműen kedvezőtlen.
Valószínűleg elvileg nem terveztek gyermeket szülni, ezért nincsenek szülői érzelmeik iránta. Innen ered a bántalmazás, amikor a felnőttek kifejezetten arra törekszenek, hogy erősebben ütjenek.
Így amikor az apa és az anya nem szereti a gyereket, ez nemcsak konkrét érzések (ingerlékenység, hisztéria, intolerancia) megjelölésében fejeződik ki, hanem abban is, ahogyan beszélnek vele.
Sajnos sokaknak mondanak ilyesmit, és a gyerekek ezt normának tekintik, és név szerint veszik. A szovjet időkben nevelkedett emberekről nem is beszélve: akkor a legtöbb szülő kizárólag az ostort használta.
