Ez a közel egy évszázada kihalt ragadozó a DNS-ének köszönhetően újra életre kelhet.
A faj utolsó képviselője 1936-ban halt el fogságban. Eltűnésének messzemenő következményei voltak: a húsevő emlős a betegségeket tartotta kordában, különösen azáltal, hogy megtámadta a nem őshonos fajokat. A vadászat és az élőhelyének az ember általi elpusztítása vezetett a pusztulásához, és ennek következtében a betegségek terjedéséhez.
Ezért tanulmányozzák a visszatelepítését.
De hogyan lehet újraéleszteni egy olyan fajt, amely már majdnem egy évszázada kihalt? Ezt a feladatot tűzte ki maga elé az amerikai Colossal Biosciences vállalat, amely azt állítja, hogy rekonstruálta a ragadozó genomjának 99,9%-át. Mindössze 45 hézag maradt a 3 milliárd információt tartalmazó genetikai sémában.
„A minták, amelyekhez hozzáférhettünk, olyan jól megőrződtek, hogy több ezer bázisból álló DNS-töredékeket tudtunk visszanyerni” – magyarázta Andrew Pask kutató a New Scientistnek adott interjújában. Az ausztráliai Melbourne-ben, a Victoria Múzeumban felfedezett példányból hosszú ideig megőrződött DNS- és RNS-szekvenciákat sikerült kinyerni.
Céljuk elérése érdekében a kutatók azt tervezik, hogy ezt a rekonstruált genomot beültetik az eltűnt fajhoz legközelebb álló élő faj petesejtjébe. Amint a pótanya megszülte a gyermeket, az állatot visszatelepítik szülőföldjére.
Az állat, amelyet a tudósok vissza akarnak telepíteni, a tasmániai tigris, más néven tiklakin.
Ez egy farkas méretű, húsevő erszényes emlős, tigrisbundával és hosszú szemfogakkal. Ausztráliában és Új-Guineában élt, mielőtt a dingók megjelenése és az intenzív vadászat miatt a délkelet-ausztráliai Tasmániára szorult volna vissza.
Andrew Pask professzor, a Melbourne-i Egyetem Thylacine Integrált Genetikai Helyreállítási Kutató Laboratóriumának vezetője a The Guardiannek elmondta, hogy az első „thylacine-szerű lény” három-öt éven belül megszülethet.
A vállalat a gyapjas mamut és a dodó visszatelepítésén is dolgozik.
Egyes környezetvédők szkeptikusak, és inkább az élő, de veszélyeztetett vagy veszélyeztetett fajokra összpontosítják aggodalmukat. Mások azt is kétségbe vonják, hogy képesek lennének-e több ezer egyedet létrehozni egy stabil pajzstetű-populáció fenntartásához, és hogy az ilyen példányok milyen viselkedést tanúsítanának a mai környezetben.
