Raluca Chișcu pszichológus és pszichoterapeuta, aki az Oxfordi Egyetem evészavarainak kezelésére szakosodott, a Libertatea-nak adott interjújában arról beszélt, hogy több étkezési problémával küzdő ember érkezett a mentálhigiénés szakemberek rendelőibe, mint az előző időszakhoz képest. világjárvány. A segítségét kérők száma az elmúlt években több mint 30 százalékkal nőtt 2019-hez képest.
Országos szinten nincs adat az érintettek arányáról, de európai kutatások azt mutatják, hogy a prepandémia idején a kontinens lakosságának megközelítőleg 3%-a szenvedett étkezéssel összefüggő mentális betegségben. Egy 2021-es tanulmány szerint a COVID-19 időszakban pedig még több ilyen rendellenesség vált ki.
Megnövekedett az anorexia, egy életveszélyes betegség megbetegedése, mert ezek az emberek, különösen a nők, szándékosan éheztetik magukat, hogy megtartsák amúgy is alacsony súlyukat. Ráadásul az anorexiából könnyen át lehet jutni a bulimia – kontrollálatlan étkezés, majd hányás és hashajtó vagy intenzív testmozgás – felé, és fordítva is, mert mindkettő az evészavarok egy szférájába tartozik, csak a testsúly különbözik – magyarázza a szakember.
„Növekedett az anorexia nervosa esetek száma”
Libertatea: Több evészavarban szenvedő betege volt a járvány során az előző évekhez képest?
Raluca Chișcu: Jelentősen nőtt a címek száma – valahol 30% fölé becsülném. Más évekhez képest nem okolhatom más tényezőkkel, mint a járványhoz kapcsolódó tényezőkkel: társadalmi elszigeteltség, közösségi oldalak gyakori használata, aggasztó üzenetek arról, hogy hízni fogunk. Mindegyik a már meglévő genetikai tényezők aktiválásához vezetett.
A járvány idején én is láttam, de az ország minden részéről érkezett kollégák, köztük pszichiáterek is arról számoltak be, hogy az anorexia nervosa megbetegedések számának növekedését észlelték. Sok gyermeknél és fiatalnál a kezdet az egészségesebb táplálkozás vágyának volt köszönhető. Sok embernek lehet genetikai hajlama, de ez akkor nyilvánul meg, amikor valamilyen kalóriakorlátozásba lépnek. Voltak olyan esetek, amelyek kórházi kezelést igényeltek, miután az érintettek gyorsan lefogytak.
Kevesen ismerik az atípusos anorexia nervosa diagnózisát, amely normál vagy normál testsúlyú embereknél is előfordulhat. A következmények olyan súlyosak lehetnek, mint az alulsúlyos emberek esetében.
Raluca Chișcu, pszichológus:
– Miért nincs nálunk Romániában ADAT az étkezési zavarokkal küzdők számáról?
– Sajnos Romániában azért is hiányoznak az adatok, mert sok beteg közvetlenül a magánrendelőkbe kerül. Könnyebb ezeket az eseteket külföldön regisztrálni, mert átmennek az egészségügyi rendszeren; a betegek biztosításban részesülnek, és fizetik a kezelésüket, beleértve a terápiás üléseket is, ami itt nem túl gyakori.
Sok étkezési zavarban szenvedő ember nem fordul pszichológushoz vagy pszichiáterhez. Vagy olyan rendellenességeket kezel, mint a depresszió vagy a szorongás, de nem oldja meg az étkezési problémát. Átlagosan a lakosság 3-4%-ának van ilyen problémája, de ez a rendellenességtől függ. Az anorexia nervosa kevésbé gyakori, 0,5%-1%-os, míg a kényszeres evés a lakosság 3%-a körüli. Ezek az adatok (nem – más európai országok lakosságához képest) nem túl meggyőzőek Romániára nézve, ahol nálunk is a szegénység problémája van, és ahol sokan élnek át élelmezésbizonytalanságot.
Kényszeres versus érzelmi evés
– Melyek a leginkább érintett korosztályok?
– Gyakrabban fordulnak elő tinédzsereknél és 30 év alatti fiataloknál, de már 8-9 éves gyerekeknél is tapasztaltam ezeket a rendellenességeket. Felnőtteknél ritkábban fordul elő az anorexia nervosa és a bulimia nervosa, de náluk is előfordul a kényszeres evés.
A gyerekek szerencséjére, mivel a szülők otthon dolgoztak a járvány idején, könnyebben észrevették, hogy valami nincs rendben, és gyorsabban mentek velük a szakorvoshoz gyógyulásra, kezelésre. Evészavar esetén az idő valóban értékes. Minél korábban kezdődik, annál nagyobb az esély a 100%-os gyógyulásra.
– Honnan tudhatjuk, hogy kényszeresen eszünk?
– Különbséget kell tennünk a kényszerevés és az érzelmi evés között. Eljutott arra a pontra, hogy az érzelmi táplálkozást kórosnak tekintjük; vitatkozunk a barátokkal, aztán eszünk egy csokoládét, és úgy tűnik, valami rendellenességünk van. Nem igaz. Kezd normálissá válni, hogy néha valami jóval palackozzuk érzelmeinket. Akkor válik problémává, ha ez az egyetlen módja az érzelmek kezelésének.
A kényszeres evésnek lehet érzelmi alapja is, de azt a rövid időn belüli nagyon nagy mennyiségű étel fogyasztása határozza meg, amihez az az érzés társul, hogy elvesztette a kontrollt. Vannak olyan epizódok, ahol az emberek a savanyúságot Nutellával és babliszttel kombinálják. Az esküvőn vagy a karácsonyi étkezésnél viszont a kontextus szükségleteinken túl határozza meg ezt az evést, és ez nem egy ilyen epizód.
– Miért fordulnak elő ezek az epizódok?
– Az egyik tényező a korlátozás: ma este túl sokat ettem, holnap már nem eszek semmit. Ha nem eszek semmit, akkor este lesz egy epizód, fiziológiás éhség okozza. Másrészt lelki megkötés is lehet, az, hogy nem szabad enni.
Még ha meg is teszem, azt gondolom, hogy nem szabad megennem ezt vagy azt, ha úgyis veszek egy darab csokoládét, nem tudok uralkodni magamon, és bedobtam a szeletbe, úgyhogy jobb, ha megeszem az egészet. Vagy azt javaslom, hogy holnaptól ne egyek annyit, és most van kedvem mindent megenni.
– Lehetséges, hogy nem olyan mentális zavara van, mint a szorongás és a depresszió, de van étkezési zavara?
– Lehet, hogy nincs más rendellenessége, de az evészavarokhoz gyakran más problémák társulnak. Például genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy szoros összefüggés van az anorexia nervosa és a rögeszmés-kényszeres rendellenesség között; a legtöbb embernek szorongásos vagy depressziós rendellenességei is vannak.
A szorongás vagy a depresszió néha az étkezési zavar következménye is lehet. Ezek a rendellenességek befolyásolják a fiziológiai működést, és megnő a halálozás kockázata, az éhezés vagy az alultápláltság a test minden szervét érinti.
– Ki az első szakember, akihez forduljon, aki azt gyanítja, hogy ilyen betegségben szenved?
– Javasolnám először pszichiáter felkeresését akár felnőtteknek, akár gyerekeknek, adott esetben. Az orvos értékeli a helyzetet és felállítja a helyes diagnózist, majd terapeutához és szükség esetén táplálkozási szakemberhez fordulhat.
– Sok román elutasítja a pszichiátriai konzultációt.
– Sokan nem is akarnak pszichológushoz fordulni, nem ismerik fel betegségüket; a rendellenesség miatt nem veszik észre, hogy segítségre van szükségük. Megszólítja magát, ha éjszaka nem alszik, vagy ingerlékenysége van, amikor a következmények zavarják, nem maga a betegség.
– Együttműködik-e orvosokkal konkrét esetekben?
– Felnőttpszichiáterrel, valamint gyermek- és serdülőpszichiáterrel dolgozom együtt, emellett tíz éves együttműködésem van Sebestyen Luana cukorbetegség- és táplálkozási alapellátó orvossal is, aki kognitív-viselkedésterápiás képzést végzett. Ezért nagyon bízom benne. A betegek gyakran először a táplálkozási szakorvos irodájába érkeznek, és a táplálkozási szakember tudtukon kívül diszfunkcionális viselkedésre, például kalóriaszámlálásra ösztönözhet.
Ha aggódunk a megjelenésünk miatt, nincs szükségünk diétára. A dietetikusok és táplálkozási szakértők segíthetnek az embereknek fizikailag és mentálisan egészséges viselkedés kialakításában. Számos tanulmány kimutatta, hogy a diéták vagy az étkezési korlátozások korlátozott ideig fogyáshoz vezetnek, majd eléri vagy meg is haladja kezdeti súlyát.
Azért együnk, mert szeretjük, és szükségünk van ételre. Ha túl nagy jelentőséget tulajdonítunk neki, időt foszt el más gondokra. Az Ünnepek alatt mérsékelten ehetsz egy kicsit többet, és ha visszatérsz a rendes étrendhez, az is elég, nincs diéta.
– Voltak olyan betegek, akik először érkeztek az Ön rendelőjébe, és nem javasolta nekik, hogy menjenek el pszichiáterhez?
– Igen. A gyógyszeres kezelés egyfajta mankó, nem megoldás evészavar esetén – segít a betegnek könnyebben átvészelni a gyógyulási folyamatot.
„Nem kell szeretned a testedet ahhoz, hogy gondoskodj róla”
– Könnyen találhatunk evészavarokra szakosodott pszichoterapeutákat Romániában?
– A pszichiátria és pszichoterápia területén dolgozókat egyelőre nem nagyon vonzzák ezek a zavarok. Szerintem az, hogy nem tudják, hogyan viszonyuljanak az ilyen esetekhez, visszafogottabbá teszi őket. Bízom benne, hogy a fiatalabb generáció nyitottabb lesz az ilyen irányú képzésekre.
– A Psychology of Food Instagram-fiókján, amelyet két éve indítottál, a következő üzenetet tetted közzé: „Nem kell szeretned a testedet ahhoz, hogy gondoskodj róla.” Hogyan magyarázná el?
– Egy darabig ez keringett közösségi média a „szeresd a testedet” története, és sokan úgy értelmezték, hogy tetszeni kell nekik, ahogy kinéz. Ez hamis. Nagyon sokat köszönhetünk a testünknek, az életnek is, ez egy eszköz, amellyel eligazodunk a világban. Nem kell szeretnem az autómat, hogy lemossam és hébe-hóba töltsem gázzal.
