Mint az embereknek, minden kutyának megvan a maga személyisége és különböző képességei.
Vannak, akik társaságkedvelőek, mások a nyugodt életet kedvelik.
A különböző fajták sajátos jellemzőkkel rendelkeznek, amelyek a tanulási folyamat során válnak nyilvánvalóvá.
Például az angol szetterek munkakutyák, akik ragaszkodó természetükről és intelligenciájukról ismertek.
Hajlamosak gazdáik kedvében járni, és viszonylag könnyen nevelhetők. Másrészt az afgán kopók makacsabbak és függetlenebbek.
A közhiedelemmel ellentétben a kutyákat, mint fajokat, általában nem az a vágy motiválja, hogy uralkodjanak gazdáik, oktatóik vagy más állatok felett.
A klasszikus dominancia-elmélet szerint minden kutya növelni akarja társadalmi rangját, és agresszióhoz folyamodik, ha az segít elérni célját.
Ez a dominancia-nézet a fogságban élő farkasok viselkedésével foglalkozó korai kutatásokból ered.
A kutatók észrevették, hogy a mesterséges falkában élő farkasok, vagyis a nem rokon farkasok, amelyeknek együtt kellett élniük, néha küszködtek a dominancia-hierarchiák kialakításával.
A kutyák viselkedése iránt érdeklődők úgy vélik, hogy mivel a kutyák a farkasok leszármazottai, hasonló hajlamokkal kell rendelkezniük.
A vadon élő farkasokkal kapcsolatos újabb kutatások azonban azt mutatják, hogy szívesebben élnek együttműködő családcsoportokban.
A vad farkasok szívesebben hagyják el a csoportot, minthogy maradjanak és harcoljanak másokkal.
Ráadásul a kutyákat 60 000 évvel ezelőtt háziasították. Ez idő alatt viselkedésük eltávolodott a farkasokétól.
Agresszívek lehetnek másokkal szemben, de ez a viselkedés számos tényezőtől függ, például korábbi kapcsolatoktól és tapasztalatoktól. Társadalmi struktúrájuk rugalmas és folyékony.
Mit jelent ez az edzők számára? Egyes kutyák önérvényesítő vagy akár agresszív személyiséggel rendelkezhetnek, de ne feltételezzük, hogy kénytelenek versenyezni másokkal a „legjobb kutya” státuszért.
Nincs szükség durva „domináns” edzésmódszerre a kívánt viselkedés jutalmazására.
Fotó: Pixabay