A természetben megfigyelhetjük a vegyületek és kémiai elemek folyamatos keringését a környezet különböző elemei, az élő szervezetek és élőhelyük között. Az emberi testünk is részt vesz ebben az anyagkörforgásban. A testünket alkotó atomok és molekulák folyamatosan cserélődnek.

Az emberi test, szemléltető grafika

Gyakran találkozhatunk azzal a vélekedéssel, hogy hét-nyolc évente teljes anyagcsere történik az emberi testben. Már 1953-ban Dr. Paul C. Aebersold az Oak Ridge Atomkutató Központból kimutatta, hogy az emberi test évente az összes atomjának mintegy 98 százalékát kicseréli. Rámutatott, hogy az emberben a bőr havonta, a máj pedig hathetente újul meg. A gyomor belsejét bélelő hártya mindössze öt nap alatt cseréli ki önmagát. Még a csontjaink sem olyan tartósak és változatlanok, mint gondolnánk – folyamatosan változnak. A mai csontjaink különböznek az egy évvel ezelőtti csontjainktól. Ezt a véleményt a modern kutatások nem teljesen igazolják. Kiderült, hogy a test különböző szövetei különböző ütemben cserélődnek, és vannak olyanok, amelyek egyáltalán nem cserélődnek.

Az agykéregben lévő idegsejtek soha nem cserélődnek ki (Bhardwaj et al. 2006). A kristallinok – a szemlencse fő fehérjeösszetevőjét alkotó fehérjék csoportja – nem cserélődnek ki az élet során (Lynnerup és mtsai. 2008). A kardiomiociták (a szív izomsejtjei) az életkor előrehaladtával fokozatosan csökkenő ütemben cserélődnek. A 25 éves korig e sejtek körülbelül 1 százaléka cserélődik ki évente. A csere fokozatosan lelassul, 70 éves korban körülbelül 0,5 százalékra. A hosszú életű embereknél a szívizomsejtek kevesebb mint fele cserélődik ki (Bergmann et al. 2009). A zsírsejtek évente körülbelül 10 százalékkal cserélődnek ki felnőtteknél. Ez azt jelenti, hogy átlagosan tízévente történik meg az összes zsírsejt cseréje (Spalding és mtsai. 2008). A bőrsejtek cserélődésének üteme lenyűgöző. Bőrünk percenként 50 000 elhalt sejtet veszít. Egy életen át 18 kg hámréteget veszítünk. Mindössze két, legfeljebb négy hét múlva vadonatúj bőrünk lesz.

Embertársunk az egész világegyetem

A jelenség filozófiai következményei fontosabbnak tűnnek. A fentiek azt jelentik, hogy a testünket felépítő anyag a természet más részeibe, például a vízbe, a földigilisztákba, a verebekbe, a mezei pipacsokba vagy a csalánba is bekerül. Mi viszont a testünket ilyenkor olyan anyagból fogjuk kialakítani, amely például a talajban, egy sárgarépában, egy fában, egy gombában vagy egy erdei egérben van jelen. Ez azt jelenti, hogy az ember és a természet szerves egységet alkot. John Fowles (angol író és esszéista) hangsúlyozta: „Amíg a természetet valami idegennek, különállónak, rajtunk kívül állónak és nem bennünk lévőnek tekintjük, addig elveszett számunkra” (Fowles 2000). Fowles e gondolata különös aktualitást nyer napjainkban, amelyet a hatodik nagy katasztrófaként emlegetnek, mivel megfigyelhetjük a fajok látványos kihalását, amelyet első alkalommal egyetlen élő faj – a Homo sapiens– okoz.

Ha figyelembe vesszük, hogy emberi testünk folyamatosan cserélődik a természettel, számos nem emberi lénnyel, hogy alig néhány év elteltével nagyrészt olyan anyagból állunk, amely egy pillanattal ezelőtt még egy másik életforma része volt, mennyire igaznak csengenek a költő Brian Patrick következő szavai: „Ki a mi embertársunk: a szamaritánus, a száműzött, az ellenség? Igen, igen, természetesen. De a bálna, a delfin és az esőerdő is. A szomszédunk az élet egész közössége, az egész világegyetem. Mindezt úgy kell szeretnünk, mint saját Énünket, sőt, ez a mi Énünk. A világegyetem az alapvető szubjektum” (Dowd 1991). Amikor ez az üzenet eljut hozzánk, akkor érezni fogjuk, hogy teljes mértékben a természet részei vagyunk, békében leszek a jövőnkkel.