„Minél több a barát, annál könnyebb matematikából teszteket írni” – egy ilyen parafrázis a huszadik század közepe óta ismert, és ma sem veszítette el jelentőségét.
Ugyanígy lehet és szükséges is motiválni a gyermeket a társaikkal való kommunikációra az óvodában és az általános iskolában. A kommunikáció a sikeres szocializáció egyik hatékony, eredményes módszere.
Ez a motivációról szól: több barát – több érdekes játék, tevékenység, játék, „születésnap”, ajándékok és édességek, piknik kirándulások és természet. Mindezek az elemek motiválnak – magyarázza a pszichológus. Andrej Kaskarov.
A gyermekkori (kb. 8 éves korig) tevékenység fő motívuma a játék, ezen keresztül nevelődik a gyermek. Ezért a játékon van a hangsúly. A nevelés folyamatának természetesen sok eleme van, beleértve a dicséretet is, de a gyermek a leginkább érzékeny (fogékony az új tapasztalatokra) a szóban forgó témában és életkorban való játékra.
Ami a kommunikáció bővítésének módszereit illeti. A gyerekek elvileg nem rosszak abban, hogy megtalálják a közös nyelvet és néha még a homokozóban osztályokat is, amelyek még nem ismerik egymást. Így van ez az óvodában is, ahol „hivatalosan” bemutatja őket a pedagógus.
Az ismerkedés módját közvetetten és gyerekkönyvek tanítják. Jó szocializációs készséget és felkészítést kap a gyerek, ha a szülő (és nem feltétlenül anya, de főleg apa) lefekvés előtt nemcsak felolvas a gyerekeknek, hanem megbeszél egy mesét, egy érdekes történetet (életkor szerint) és a hősök tettei. A hatékonyság és az élvezet csúcsa, ha a szülő nem csak olvas, hanem képes „kitalálni”, mesét mesélni gyermekének.
Valakinek ez egy feszült „munkaritmus” után sem nehéz, lenne vágy. Az ilyen történetekben, újramesélésekben és „kifejezéssel” olvasásban különös hangsúlyt kapnak a szerepek közötti párbeszédek. Hanglejtéssel kell kiemelni őket, sőt a szülő megjegyzéseit is – miért és miért mondta ezt vagy azt a hős.
Egy jó módszer a gyermek önbizalmának megszerzésére, ha más gyerekekkel és felnőttekkel kommunikál, szemben az úgynevezett „szégyenlősséggel” – az önkifejezési készségekkel.
A meseterápia gyakorlása után tehát meg lehet beszélni a gyerekkel, hogy mit szeret és mit nem, és simán áttérhet az otthoni miniszínházi produkciókra, ahol „szerepek szerint” eljátszhat egy mesét.
Fokozatosan bevonva a szomszédos gyerekek vagy óvodából, udvarból érkező „barátok” produkcióiba. Valójában minden gyerekjáték, beleértve a „lányok-anyák” és a „tanár és diák” játékát is, szerepjáték, csak maguk a gyerekek irányítják.
Az otthoni színházi előadások nemcsak a gyerekek szocializációjának és ennek eredményeként barátságának készségeit adják, hanem a színészi, kreatív, kreatív képességeket, vagyis a nem mindennapi döntések készségeit is fejlesztik, ami felnőttkorban nagyon hasznos.
Azok számára, akik még nem sajátították el, a jellegzetes jelek miatt a gyermekcsapatban elért nagyszerű szocializációs eredményeket, különös szülői odafigyelést igényelnek.
Szeretettel beszéljétek meg a gyermekkel való kommunikáció okait, nehézségeit: általában nehézségek adódhatnak az ellenkező nemű gyermekkel való találkozáskor, ez már az óvodában is jellemző.
Véleményem szerint a tanításban nincs szükség kritikára és rejtett szarkazmusra, mint pl.: „igen, ismerkedj, légy bátrabb, nem eszik meg”, hanem sokkal finomabb és figyelmesebb a gyerektanító maxima: ha ismeretlen helyen vagy, és ismeretlen gyerekekkel szeretnél játszani, csak köszönj.
A lényeg az, hogy valahol elindulj, és ne mások „kezdeményezését” várd, mert lehet, hogy nem sokáig (ha ilyen szerencséd van a csapattal). Ahogy a futballban joggal mondják: „ne félj a támadótól, ő fél tőled.” A baráti üdvözlés (a módszer egyébként minden életkorban működik) nagy segítséget jelent a szocializációban, majd az alapok elsajátítása után egy ismeretlen csapatban más önbemutatási módszereket is meg lehet tanítani, gyakorlatba ültetni, például: „Szia, a nevem Andrey, tegnap megtanultam, hogy megmutathatok neked ezt-azt.
