Kihalt kutyák: Kutyafajták, amelyek megfizették az árát az emberi könyörtelenségnek

Forrás. , ,

Sok kutyafajta már kihalt. Az egyik a moszkvai vízi kutya, amelynek számos más beceneve is van. Kaukázusi és kelet-európai juhászkutyák újfundlandi kutyájával való keresztezésével jött létre, de ebben az esetben a genetika érvényesült. Ez a kipusztulását eredményezte.

Sikertelen tenyésztési kísérlet volt. Túlságosan domináns és agresszív volt ahhoz, hogy megmentse a fuldokló tengerészeket. A haditengerészet ezért beszüntette a tenyésztését, mert a vízi mentőkutya helyett egy kezelhetetlen fajtát tenyésztettek ki.

A juhászkutya, azaz a hegyi kutyák fajtája csak nemrég, a múlt század hetvenes éveiben halt ki. Tanyákon használták, ahol a juhok legeltetésében segített. Nevét egy vastag aljszőrzet elnevezéséből kapta, amelyet kabátnak neveztek. Ezeknek a kutyáknak jól fel kellett készülniük a zord beszkidi telekre, amelyeket barátságtalan környezetben töltöttek.

Eredetileg Afganisztánból származó, nagytestű, fizikálisan alkalmas kutyafajta, ma is hiába keresnéd az élők között.

Egy régi angol kutyafajta, amely a legjobb nyomkövetők közé tartozik. Az embereket valószínűleg a lassú sebességük akadályozta meg. Kiváló szaglása miatt használták vadászkutyának. Az ehhez a fajtához tartozó kutyák élete valamikor a 16. században kihalt.

A meglehetősen rémisztő megjelenésükkel, de rossz természetükkel jellemezhető kutyák nem voltak túl népszerűek. Húsra és bőrre tenyésztették. 1860 körül kihaltak.

Sok fajtát használtak harcra, így volt ez a córdobai harci kutyákkal is. Boxerek, angol bulldogok és masztiffok keresztezéséből jöttek létre. A fajta a XX. században kihalt. Részleges utódja a Dogo Argentino fajta vagy argentin masztiff lett.

Remek fizikai paraméterei jellemezték. Ez predesztinálta őket arra, hogy széles körben használják kutyaviadalokhoz. A kékes szőrzet aztán nevet adott neki. A fajta elsősorban Skóciában volt megtalálható. A 18. és 19. század fordulóján kihalt.

A fajtához tartozó kutyák az ír vízispánielekkel egy időben éltek. Az angol vízispánielre azonban nem szabtak egyértelmű szabványt, így a tenyésztés ellenőrizhetetlen és többé-kevésbé kaotikus volt. A tenyésztőknek nem volt sok akarata ennek a fajtának a megőrzésére, ezért egyre többet használták az ír spánielt, amelynek tenyésztése éppen ellenkezőleg, virágzott.

Ezek a kutyák a bernáthegyi elődök voltak. A 19. század folyamán más fajtájú kutyák kezdtek keveredni ezzel a fajtával, így a tiszta vérvonal megszakadt. Ez fokozatosan az alpesi masztiff kihalásához vezetett.

Természetüknél fogva ezekről a kutyákról azt mondták, hogy nagyon játékosak, sőt barátságosak. A hátuk dörzsölésével mutatták ki szeretetüket az emberek felé. Szerették a szabadságot, és nem voltak éppen engedelmesek. A fogságban tartás nem volt megfelelő ennek a fajtának.

A kérdés az, hogy a jövőben mely fajták kerülnek még fel a kihalt kutyák listájára, nagy valószínűséggel éppen azért, mert az ember túltenyésztette őket, és ezzel jelentősen csökkentette életképességüket.