A bolygó több mint 3500 emlősfajnak és több mint 8500 madárfajnak ad otthont.
Ez a két állatosztály másoknál jobban alkalmazkodott a különféle környezeti feltételekhez, és szinte mindenhol él.
Minden földi élet a Naptól függ. A napfény mennyisége pedig a különböző helyeken változó: az egyenlítői régiók több fényt és hőt kapnak, mint a sarki régiók, és a teljes földfelszín természetes zónákra oszlik.
Elhelyezésük az óceán közelségétől is függ: végül is mind a levegő hőmérséklete, mind a csapadék mennyisége, azaz a nedvesség elérhetősége összefügg vele.
A hegyekben a természetes komplexumokat a magasságváltozások váltják fel, és a síkság természetes zónáihoz hasonló magassági öveket képeznek.
Ezek a minták szabályozzák az összes élőlény eloszlását a Földön. Ez a szabályosság különösen a növényzet természetében érvényesül.
De az állatok (annak ellenére, hogy a vándormadarak, bálnák, patás állatok évente több ezer kilométert tesznek meg) bizonyos övezetekben vagy övezetekben is „megválasztják” lakóhelyüket.
A Földön élő állatok a geológiai változások hátterében alakultak ki a globális törvényeknek és az életkörülményeknek megfelelően meghatározott helyeken, biológiai versengés hatására.
Számos állat és madár vált a táj „arcává”: a jegesmedve a sarkvidéki jég szimbóluma mindenki számára, a pingvinek az Antarktisz „névjegykártyája”, az oroszlánok és az elefántok az afrikai szavanna, a bölény az amerikai préri. , a kenguruk pedig az ausztrál erdők.
Ráadásul a tájak nagy része szárnyas, kúszó- és négylábú lakóinak hatására alakult ki.
Például a sztyeppék, szavannák, prérik a növények folyamatos taposása és elfogyasztása miatt alakultak ki – ezért olyan veszélyes számukra a számuk meredek csökkenése, és még inkább a nagy patás állatok eltűnése.
A madarak és állatok létfeltételekhez való alkalmazkodása nyomon követhető, ha a sarkoktól az Egyenlítőig haladnak egyik természeti zónából a másikba.
Fotó: Pixabay
