Mi Sziszüphosz műve
A Sziszifusz kifejezés a görög mitológiából származik. Sziszifusz a görög mitológia egyik szereplője, akit az istenek arra ítéltek, hogy egy hatalmas követ lökjön fel egy meredek lejtőn, és a kő minden nap visszagördül, és arra ítélte, hogy ezt a feladatot a vég nélkül ismételje.
A sziszifuszi munka egy értelmetlen, ismétlődő és céltalan feladatot szimbolizál, ahol a megtett erőfeszítések soha nem vezetnek végeredményhez vagy egy stabil cél eléréséhez.
Ki volt Sziszifusz?
Sziszüphosz Korinthosz királya volt, aki intelligenciájáról és ravaszságáról ismert. Ám Sziszüphosz magára vonta Zeusz isten haragját. Ennek oka a mítosz különböző változataiban eltérő. Egyes legendák szerint Sziszüphosz isteni titkokat tárt fel, mások szerint túlságosan jártas volt a megtévesztés és a tolvajlás művészetében.
Végül az isteneknek elege lett, és örök kemény munkára ítélték Sziszüphoszt, akinek az volt a büntetése, hogy felgördítsen egy sziklát a dombra, hogy aztán minden alkalommal visszaguruljon, amikor végül elérte a csúcsot. Nemcsak nagyon nehéz munkának szánták, hanem frusztrálóan hiábavaló, kifizetődő és ismétlődő munkának is. Sziszifusz fáradozása minden olyan kemény, ismétlődő munka metaforája, amely frusztráló és kifizetődő.
Sziszifusz volt Ephyra alapítója és első királya, amely állítólag Korinthosz eredeti neve. Sziszifusz király előmozdította a hajózást és a kereskedelmet, de fösvény és álnok volt. Palotájában vendégeket és utazókat ölt meg, ezzel magára haragította Zeuszt.
Sziszifusz és bátyja, Salmoneus köztudottan gyűlölik egymást, és Sziszifusz tanácsot kért a Delphoi Orákulumtól, hogyan ölje meg Salmoneust anélkül, hogy súlyos következményekkel járna. Homérosztól kezdve Sziszüphosz a legravaszabb ember volt. Elcsábította Salmoneus lányát, Tyrót az egyik összeesküvésben, hogy megölje Salmoneust, csak azért, hogy Tyro megölje a gyermekeit, amikor rájött, hogy Sziszifusz azt tervezi, hogy felhasználja őket későbbi apja megdöntésére.
Sziszifusz elárulta Zeusz egyik titkát, amikor felfedte Asopides Aegina, az Asopus folyó istenének helyét, cserébe egy forrásért a korinthoszi akropoliszon.
Zeusz megparancsolta Thanatosznak, hogy láncolja le Sziszüphoszt a Tartaroszban. Sziszifusz kíváncsi volt, hogy Charon, akinek az volt a feladata, hogy a lelkeket az alvilágba vezesse, miért nem jelent meg ebből az alkalomból. Sziszifusz ravaszul megkérte Thanatost, hogy mutassa be a láncok működését. Amikor Thanatos teljesítette kívánságát, Sziszifusz megragadta a lehetőséget, és láncra verve elfogta Thanatost. Miután Thanatost megkötötték az erős láncok, senki sem halt meg a Földön, ami káoszt okozott. Ares, a háború istene dühös lett, amiért harcai célt veszítettek, mert ellenfelei már nem haltak meg. Egy elkeseredett Ares közbelépett, kiszabadította Thanatost, lehetővé téve a halottak visszatérését az alvilágba, és felajánlotta Sziszifuszt.
Egyes változatok szerint Hádészt Sziszifusz megláncolására küldték, és magát is megláncolták. Amíg Hádész csapdába esett, senki sem halhat meg. Következésképpen nem lehetett áldozatot hozni az isteneknek, az öregek és betegek szenvedtek. Végül az istenek megfenyegették, hogy olyan nyomorúságossá teszik Sziszüphosz életét, hogy bárcsak meghalna. Aztán nem volt más választása, mint elengedni Hádészt.
A mítosz másik változatában Perszephoné tévedésből a Tartaroszba vezette Sziszüphosz, ezért elrendelte a szabadon bocsátását.
Albert Camus „Sziszüphosz mítosza” (1940) című rövid esszéjében azt írta, hogy Sziszifusz sorsa és végtelen fáradozása nem hiábavaló. Azt mondja: „Ha az ereszkedés [adică întoarcerea lui Sisif la poalele muntelui pentru a începe să împingă din nou stânca în sus] ez néha szomorúsággal történik, de történhet örömben is.” És „Maga a magasságokért folytatott küzdelem elég ahhoz, hogy megtöltse az ember szívét. Boldognak kell képzelnünk Sziszüfoszt.”
Mi a jelentősége Sziszifusz munkájának
Sziszifusz munkája Albert Camus tolmácsolásában
Albert Camus értelmezésében Sziszifusz műve az egzisztenciális abszurditás szimbólumává válik. Azt állítja, hogy az emberek egy értelmetlen világgal és egy olyan valósággal néznek szembe, amely nem kínál eredendő célt. Az objektív jelentés hiánya ellenére azonban Camus azt a gondolatot kutatja, hogy az embereknek szubjektív jelentést kell találniuk, és hitelesen kell élniük, még az abszurditás ellenére is.
Camus szavai ellenére Sziszifusz büntető munkája szörnyűnek tűnik. Ezért adták, és ezért van a mítosznak olyan ereje.
Camus csak Sziszifusz munkásságának néhány jellegzetességére összpontosított. Sziszifusz feladatának azonban legalább öt jellemzője van.
Ha örökké felgurítani a sziklát a dombra, hogy minden alkalommal visszajöjjön, amikor eléri a csúcsot, és újra megteheti, az 1) ismétlődő, 2) értelmetlen, 3) ideiglenes és 4) fáradságos és 5) értéktelen oly módon, hogy elkülönül attól, hogy ismétlődő, hiábavaló, fáradságos és átmeneti.
Az erőfeszítés fáradságos, a szikla hatalmas és nehéz, Sziszifusznak pedig nagyon keményen kell dolgoznia, hogy elérje a csúcsot. De a munka lehetséges és nem káros. A sok kemény munka megéri, és gyakran a nehéz feladat utáni siker sokkal édesebb, mint a könnyű siker. Így Camusnak joga van legalább bemutatni annak lehetőségét, hogy Sziszifusz boldog lesz minden alkalommal, amikor sikerül, még akkor is, ha elindul felfelé a hegyre, hogy visszaszerezze a sziklát, és újrakezdje.
Erőfeszítése csak akkor tekinthető hiábavalónak, ha a cél az állandóság. Mivel nem az a feladata, hogy a sziklát a csúcson tartsa, hanem csak az, hogy odakerüljön, erőfeszítései nem hiábavalók. Valójában akárhányszor kell megismételnie a feladatot, sikereket ér el, és erőfeszítése megjutalmazza.
Sziszüphosz legendája szemlélteti, hogy milyen súlyos büntetésekkel sújtják az istenek azokat, akik szembe merészelnek velük dacolni. Azonban különösen Albert Camus filozófus foglalkozott vele a Sziszifusz mítosza című művében, amelyben azt kutatja, hogyan találhatnak értelmet az emberek létezésüknek még a látszólagos abszurditás és értelmetlenség ellenére is.
Fedezze fel és
Sziszifusz legendájának egyéb értelmezései
A szoláris elmélet szerint Sziszifusz király a nap korongja, amely napról napra kel fel keleten, majd süllyed nyugaton. Más tudósok a felkelő és zuhanó hullámok, vagy az áruló tenger megszemélyesítőjének tartják.
Az epikureus filozófus a Kr.e. I. századból Lucretius a Sziszüphosz mítoszát úgy értelmezi, hogy a politikai tisztségre vágyó, állandóan vereséget szenvedő politikusokat személyesíti meg, a hatalomra való törekvés maga is „üres dolog”, ami egy szikla dombról legurulásához hasonlítható.
Friedrich Welcker azt javasolta, hogy szimbolizálja az ember hiábavaló küzdelmét a tudásért,
A közelmúltban J. Nigro Sansonese Georges Dumézil munkája alapján azt feltételezi, hogy a „Sisyphus” név eredete a folyamatos oda-vissza, sziszegő („siss phuss”) hang névadója, amelyet a belélegzés okoz. orrjáratokat, Sziszifusz mitológiáját a légzésszabályozáshoz kapcsolódó archaikus transz-indukáló technikák sokkal szélesebb összefüggésébe helyezve. A belélegzés-kilégzés ismétlődő ciklusát a mítosz ezoterikusan úgy írja le, mint Sziszifusz és sziklatömbjének fel-le mozgását egy dombon.
Azokban a kísérletekben, amelyek azt vizsgálják, hogy a dolgozók hogyan reagálnak, ha feladatuk értelme csökken, a tesztfeltételt sziszifuszi állapotnak nevezik. A kísérlet két fő következtetése az, hogy az emberek keményebben dolgoznak, ha munkájuk értelmesebbnek tűnik, és alábecsülik a jelentés és a motiváció közötti kapcsolatot.
