Fotó: iStock/Gulliver
Jót tesz a kormánynak, ha néha logikus feladatokat is kap. Természetesen az értelmi szintjének megfelelően. Esetünkben a találós kérdések valószínűleg működnek. Például: melyik a súlya nagyobb – egy kiló vas vagy egy kiló pamut?
Messze nem gyanítom Boriszov minisztereit logikus gondolkodással. Mert minden koronavírussal kapcsolatos munkájuk kizárja annak létezését.
Mi mással magyarázhatjuk a tornacsarnokok bezárását és a kocsmák nyitva hagyását? Mennyiben fontosabbak a kocsmák a társadalom számára? Lesz nekik kártérítés, de a rekreációsaknak? Mindig is ők voltak és továbbra is az állam utolsó gondja. Ő és az iskolák is alig bírják, magukra hagyták, mi marad a segítségnyújtásért a gazdaság működése és a gyerekek biztonsága szempontjából fontos, sőt létfontosságú szektorban.
Mennyi logika kell ahhoz, hogy belássuk, egy gyereknek, ha nem tanul egész nap, vagy szülőre, vagy osztályteremre van szüksége? A nagyszülők, ha történetesen élnek, szintén többnyire dolgoznak. Mi történik ezután – az egyik szülő elhagyja a munkát? Vagy a gyerekek a szüleikkel járnak dolgozni? Vagy az „Egyedül otthon” N. epizódja, ezúttal – egy világjárvány kellős közepén?!
Ha a vírussal kapcsolatos helyzet már túlságosan súlyos, és a bezárás felé tart, először be kell zárniuk a létesítményeket. Európa legtöbb országában ez már tény, és senki sem tiltakozik – onnan csak elvitelre visznek el ételt. Arról nem is beszélve, hogy a vendéglőseink ezt soha nem tartják be az asztalok közötti távolságra. Abszurd.
Mi a logika abban, hogy a gyerekek iskolába mennek, 30-an zsúfolódjanak össze egy szobában, és ne menjenek el nyelviskolába vagy tanulmányi központba, ahol egy teremben legfeljebb tucatnyian gyűlnek össze?
Működőképes megoldás lenne az egészségügyi járványellenes normák előírása a távolságra, a fertőtlenítésre stb., de nem a lezárásra. Ez csak az iskolabezárások esetében lenne logikus, ami jelenleg országos szinten nem látható.
Itt felmerül a kérdés, hogy miért olyan nehéz áttérni az online tanulásra, és mi akadályozza meg a járvány végéig, hogy ha nem is teljesen, de legalább nagyrészt így tanuljanak? Ez sok okból nehéz, és az első a saját alacsony digitális kultúránk, mint nemzet.
Természetesen az online tanulásnak megvannak az előnyei és hátrányai. Ám a bolgár körülmények között leginkább a szakértelem hiányában szenved – sem a tanárok, sem a szülők nincsenek nagyon tisztában ennek működésével. Hazánkban csak idén – a járvány miatt, nem azért, mert a 21. században vagyunk – van online oktatás. Olyasmi, amire az oktatás magánszektora már tíz évvel ezelőtt orientált. Olyasmi, ami a legtöbb nyugat-európai országban teljesen normális. Bulgáriában pedig mind a tanárok, mind a szülők részéről éles reakciók vannak, mert „nem ugyanaz volt”. Igen, nem az, de a világ digitálissá válik, és minél hamarabb megszokják a tinédzserek, annál könnyebb lesz dolgozni és élni az egyre inkább online készségeket igénylő valóságban.
MON, hogy nem szégyelli, hogy a tanárok saját laptopjukkal dolgoznak? Anyagi állapotukból adódóan ezek a számítógépek gyakran családi tulajdonban vannak. Ezeknek a tanároknak gyerekeik is vannak! Nos, nos, ha a szülőnek és a gyereknek egyszerre van órája, mit tegyünk?
Mondjunk néhány szót a számítógépekről is. Több mint 10 évvel ezelőtt az Intel újságírói razziát szervezett Macedóniában az oktatás technológiájával kapcsolatban. A saját szememmel pedig számtalan különböző korú „laptopos gyereket” láttam. Macedónia már bekerült az első ötbe Európában az iskolák számítógépekkel való felszerelése terén. És a macedón kormány finanszírozta, nem kupakokból vagy szülők adományaiból. Természetesen megkérdeztem, hogy ez miért nem fordulhat elő Bulgáriában? A válasz – nem hivatalos – ez volt: Sok kenőpénzt követelnek az ön minisztériumától. 10éve! No comment.
Ha maradt még józan ész bármely miniszter fejében, hozzon tisztességes és megfelelő döntést a kocsmákkal és klubokkal kapcsolatban. Mert egy kiló vas és egy kiló pamut ugyanannyit nyom.
Szerző: Evelina Gecheva