Kezdjük azzal, hogy mit jelent a remény. A főnév etimológiailag az ókori görög igéből származik έλπομαιami azt jelenti, remélem, várom.
Aiszkhülosz Prométheuszában a következő párbeszédet olvashatjuk:
Horos: „És milyen gyógymódot találtál a halálfélelem ellen?”
Prométheusz: „Vak reményeket adtam nekik.”
Így a remény még a halálfélelmet is legyőzheti. Másrészt vak is lehet, pl. nehezen megfogható. Milyen új információkat hoz nekünk a remény?
A szerelem ellentéte nem a gyűlölet, hanem a félelem. A szerelem a vonzás mozgalma, hidakat épít, míg a félelem elszigetelődéshez vezet.
Az elszigeteltség a testi érzetek, érzések és gondolatok elszakadása a társadalmi környezettel kapcsolatban. Az elszigeteltség elmélyíti azt a hitet, hogy csak az embernek vannak problémái. Ebben az állapotban az ember nem vár megoldást problémáira, nem várja, nem hiszi el, hogy képes egyedül vagy másokkal együtt cselekedni. Úgy képzeli, az egyetlen kiút a külső segítség, de ennek ellenére nem nyúl a környezethez.
Hogyan születik meg a remény a félelemben?
Ebben a helyzetben a remény a szokásos módja annak, hogy kezeljük a pszichológiai félelmeket, amikor dominánssá válnak életünkben.
Az elvárások megteremtése, hogy a jövőben jobban fogunk teljesíteni, egy klasszikus pszichológiai módszer, amely elodázza a minket foglalkoztató problémák megoldását. Például ne tegyünk olyan kijelentéseket, mint: „Amikor magamon dolgozom, egy bizonyos ponton jobb kapcsolatokba fogok kerülni”?
Ezek a kijelentések puszta kívánságok maradnak, mert az akarat nem erősíti meg őket. Ezen a szinten a remény nem szinonimája a hitnek, éppen azért, mert a jövőre utal, ami egy ördögi körhöz vezet. Ezeket a reményeket általában az a félelem kíséri, hogy nem kapjuk meg, amire vágyunk, és így végül visszatérünk a félelem érzéséhez.
Úgy tűnik, a remény győzött, de ez nem jelenti azt, hogy a félelem elmúlt. Lehetséges, hogy a remény győzelme a félelem felett átmeneti, amíg az emberek akaratra és hitre nem alapozzák a reményt.
Buddha szerint a félelem a reménnyel együtt vágyat kelt. Szabadulj meg vágyaidtól és azokhoz való ragaszkodásaidtól, és automatikusan a megvilágosodás felé vezetsz. „Valamit kívánni az valami iránti reménység mozgalma, amelyet a félelem kísér, hogy talán soha nem válik valóra” – írta Manuel Schoch.
Az akarat egy spirituális minőség, amely a lélek szintjén működik. A másik két tulajdonság a képzelet, ami egy mentális tulajdonság, és az erő, amely az elképzeléseink megvalósításának képességére utal. Ezért az akarat megkapja a vágyat és a hozzá kapcsolódó gondolatokat, i.e. a vágyak valóra váltásának módjai.
De ma gyakran látunk embereket remény nélkül, csak anyagi vágyakkal, és mindenekelőtt akarat és ész nélkül. Amit leírok, az egy olyan helyzet, ahol az egyéni túlélés ösztöne dominál, ez egy állati helyzet. Mit tegyünk az állatokkal, hogy hozzánk hozzák őket? Először megetetjük, majd simogatással melegítjük.
Ha aktívak akarunk lenni a társadalmi szolidaritásban, nem értékeljük le sem a félelmeket, sem a vágyakat, sem az emberek reményeinek mulandóságát. Magunkkal, rajtunk keresztül és más emberekkel visszük őket. Ez az első és legfontosabb lépés.
Egy szocializációs és rehumanizációs folyamatról beszélünk, i.e. az irány megfordítása követte ezeket az éveket a materializmus, a félelem és az elszigeteltség uralkodó mintáival.
Az elszigeteltségből a szocializációba áttérők gyakran tapasztalnak félelmeket, szorongásokat, vágyakat és problémákat a szocializációs folyamat során, de áttörik az elszigeteltséget. Az emberek különböző módokon látják az őket érintő dolgok kezelését, megvitatják a problémákat, egyesülnek, célokat tűznek ki. A társadalmi szolidaritás belső és külső erőt ad az egyénnek. Ahogy az ember erősödik, úgy erősödik a remény is. Az akaraton és hiten alapuló remény cselekvéshez és további társadalmi szolidaritáshoz vezet.
Ami egyesek számára lehetetlen célnak, mások számára pedig távoli álomnak tűnik, talán egy ponton megérinti a lehetséges határait.
