A vadgesztenye gyümölcsei keserű ízűek, és nem élelmiszerre, hanem gyógyászati célokra, esetenként állati takarmányozásra használják.
Könnyű megkülönböztetni az ehető gesztenyét a vadgesztenyétől – olyan hosszúkás hegye és orra van, mintha nagy, barna gerezd fokhagyma lenne. A vadgesztenye sima, kerek, kiemelkedések nélkül.
Miről ismert az ehető gesztenye?
Gesztenye (ehető, nemes, igazi).
Külsőleg ezek a növények gyökeresen különböznek egymástól mind a levelek alakjában, mind a virágzásban. Nem lehet őket összekeverni. Az ehető gesztenye nem virágzik úgy, mint a vadgesztenye, és nincsenek összetett pálmalevelei.
Táplálkozási tulajdonságaik alapján a szakácsok a gesztenye gyümölcseit a diófélék közé sorolják, amelyek alacsony kalóriatartalmukkal tűnnek ki, miközben megőrzik a dió minden hasznos tulajdonságát. Kifejezett íz és aroma hiányában az ehető gesztenye közel áll a burgonyához, de ez utóbbival ellentétben egyformán passzol a sóval és a cukorral.
Azt kell mondanunk, hogy még azok sem vagyunk mindig elégedettek édes lisztes ízével és meglehetősen halvány diós aromájával, akiknek sikerült megkóstolniuk az igazi sült gesztenyét. Nyilván ahhoz, hogy megtapasztalhassa ennek a finomságnak az élvezetét, Franciaországban kell születnie, ahol a gesztenyét pörkölik, cukorral és csokimázzal vonják be, készítenek belőle levest, köretet húshoz, tölteléket a lepényekhez, édes desszertkrémeket és püréket. . Olaszországban és Spanyolországban ugyanezt teszik a gesztenyével, de az ottani szakértők szerint ezek az ételek kevésbé kifinomult ízűek.
Főzéskor a gesztenyének puhanak, lehúzható héjúnak kell lennie, és forrón kell fogyasztani, hogy ízét élvezhesse. Ehhez a gesztenyehéjakon keresztmetszetet készítünk, néhányat fóliába csomagolunk, 10 percre égő parázsba ássuk, hámozzuk meg és forrón fogyasszuk el.
