A tengeri só eredetének megértéséhez figyelembe kell venni, hogy az óceán több millió éve létezik, és kialakulását az osztrák Alfred Wegener kontinenssodródás-elmélete írja le. Ez az elmélet azt állítja, hogy a kontinensek egykor egyek voltak, de évmilliók alatt a tektonikus lemezek mozgása miatt elváltak egymástól, és a különböző óceánok medencéit alkották.
A kontinensek szétválása időben. Az óceáni medencék kialakulásával a folyók és az esővizek kitöltötték ezeket az óriási hézagokat – így alakult ki az, amit ma Világóceánként ismerünk. A kontinensek sodródása jelenleg évente centiméteres ütemben fordul elő – például Dél-Amerika és Afrika évente 2 centiméterrel távolodik egymástól.
Az óceáni kőzetekkel érintkező víz feloldja azok felszínét, és ionok formájában elszállítja a sókat és ásványi anyagokat. A légköri hatások, a folyók vízhozama, a csapadék és a vulkáni hamu is sót juttat az óceánok felszínére.
A tengervíz előnyei
Tekintettel a vízben oldott különböző kőzetek mennyiségére, a tengeri só nem konyhasóhoz hasonlóan, klórból és nátriumból áll (nátrium-kloridot vagy jól ismert konyhasót képezve), hanem ionok agglomerációjaként, ahol szinte a teljes periódus Mengyelejev táblázata. Így az óceán sótartalma a vízben jelenlévő összes ion átlagos koncentrációja. Az óceánvíz értéke általában 35 g/kg (gramm oldott só/kg víz) belül állandó. Ez a mértékegység – gramm/kg – a sótartalom elfogadott mértéke.
A tengeri környezet sótartalma változhat különböző helyeken a párolgás és üledékképződés változásai, a felszíni és mélyvizek keveredése vagy a helyi adottságok szerint. A sótartalom legszélsőségesebb ingadozása mellett is azonban az alkotóelemek viszonylag állandó aránya érvényesül. Ezek a tengervízben leggyakrabban előforduló úgynevezett fő elemek.
A párolgás és a csapadék mennyisége a szélesség függvényében ingadozik – így a tengerfelszín sótartalma állandó az egyenlítőn (35 g/kg), a magas szélességi fokokon, a sarkok közelében pedig 33 g/kg és 34 g/kg között változik az eső, az olvadó gleccserek és a havazás miatt. . A helyi viszonyok a sótartalmat is megváltoztathatják. Példa erre a Holt-tenger, amely két tektonikus lemez közötti geológiai törés következtében jött létre. Nincs kapcsolata más vízi környezettel, és hegyek veszik körül, amelyek megakadályozzák a csapadékot – ez körülbelül 300 g/kg sótartalommal jár. A Holt-tenger magas sótartalma növeli a víz sűrűségét, így a fürdőzők szó szerint mozdulatlanul feküdhetnek rajta.
Tengervíz és haj – amit tudnunk kell!
A sótartalom és az organizmusok
A sótartalom amellett, hogy kémiai jelenség, szorosan összefügg az ökoszisztémákkal, mivel értékének változásai közvetlenül befolyásolják az élőlények túlélését, és meghatározzák eloszlásukat a folyótorkolatokban, ahol e paraméterben nagy eltérések figyelhetők meg. Általánosságban elmondható, hogy a torkolatok megváltoztatják az élőlények eloszlását az árapályok közötti kapcsolat alapján.
Ahogy a dagály behatol a torkolat legbelső részeibe, a stenohalin tengeri élőlények (amelyek nem tűrik el a nagy sótartalom változását) képesek eljutni a torkolat legbelső vidékeiig anélkül, hogy a sótartalom csökkenése fiziológiai károsodást szenvedne. Ez az árapály mozgás a torkolat mentén periodikusan történik a Hold és a Nap gravitációs erőinek megfelelően.
A párolgás és a csapadék változása meghatározza a halak eloszlását az olyan nagy folyók torkolatában, mint például az Amazonas – az esős évszakokban a száj sótartalma csökken, és megakadályozza a halak bejutását a nyílt tengerből. Szélsőséges esetekben, mint például a Holt-tengerben, csak a mikroorganizmusok egy csoportja marad életben a környezet hipersósságában. Ez néhány példa a sótartalom ökológiai hatására, és mindegyik bemutatja szerepét az ökoszisztéma működésében.
