Site icon Kirsche

Ulyana Mitrofanova pszichológus elmondta, hogyan segíthet a gyermeknek megbirkózni az érzelmekkel

Az erős érzelmekkel szembeni ellenálló képesség a gyermek életkorától és egyéni jellemzőitől függ.

Ulyana Mitrofanova pszichológus elmondta, hogyan segíthet a gyermeknek megbirkózni az érzelmekkel.

Csecsemőkorában a gyermek által tapasztalt elégedetlenséget, például az éhség, a nedves pelenka vagy más irritáció miatt, teljes mértékben érzékeli, és gyakran hangos sírás kíséri.

Minél idősebb lesz a gyermek, annál könnyebben viseli el a nemtetszését: például körülbelül egy évesen a gyermek már nem reagál olyan erősen az éhségre, mint egy csecsemő.

Fotó: Pixabay

Bővül azonban azon élethelyzetek repertoárja is, amelyekben a gyermek érzelmei elszabadulhatnak.

A legfontosabb, amit a szülők tehetnek egy erős érzelmekkel küzdő gyermeken, hogy minél többet kiejtsék, hangoztassák, beszéljenek róluk.

Hogy ez hogyan működik, azt egy egyszerű példán láthatjuk. Két gyerek ugyanígy futott, elesett és vérig sértette a térdét. De az egyik válaszul azt röpíti: „Mi a különbség?! No, gondolj bele, ne nyafogj!”.

A második pedig az anyjához fordulhat, és azt mondja: „Elütöttem, folyik a vér! Most megmossuk, megcsípjük, csípjük és meggyógyul! Fáj, igen, értem, én magam nem egyszer fájt a térdem, amikor kicsi voltam.”

Az első esetben az élmények teljes töltése (ha a gyermek kellően engedelmes vagy megfélemlített) bent marad, nem talál kiutat, és tovább bolyong a pszichében, és az elutasítás, a „nem ilyenség”, a saját helytelenség, ill. harag, neheztelés az anyával szemben járul hozzá.

A második esetben pedig az élmények – fájdalom, neheztelés, csalódás, gyász – töltete a beszédből fakad. A szavak az élmények tárolójává válnak.

A psziché megszabadul tőlük, és hamarosan a gyermek visszatér a normális életbe.

Egészen kicsi korában maga a gyerek még nem tudja megosztani és megnevezni érzéseit, a szülő megteszi helyette, mondván a sikoltozó babának: „Éhes vagy, üres a pocakod, most megetetlek.” Vagy egy felnőtt gyerekkel – „Dühös vagy, valami teljesen elromlott, ahogy szeretnéd…”.

Amikor a gyermek folyamatosan olyan környezetben van, amely a beszéd révén segít felismerni és megnevezni állapotait, idővel ő maga is megtanulja beszéddel burkolni az élményeket. Szívszorító érzelem: „Áááááááá, mamaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa” helyett egy nyugodtabb jelenik meg: „Anya, ez fáj!”.

A második dolog, ami segít a gyermeknek jobban megbirkózni az érzelmeivel, az a szülő saját viselkedése. Így vagy úgy, a gyerek nemcsak abból olvas ki információkat, amit mondunk neki, hanem azt is, hogy mi magunk hogyan reagálunk bizonyos eseményekre.

Amikor egy gyermek megsérti a térdét, az egyik anya nyugodtan azt mondja: „Elestem, fáj…”, és a gyermek a szavakon kívül egy öntudatlan üzenetet is érzékel – „ez nem végzetes, ez normális, megtörténik.”

És egy másik anya hangosan kiejtheti ugyanazokat a szavakat, de ugyanakkor remeg, mint egy nyárfalevél, és a gyermek ebben az esetben valószínűleg nem fogja fel a szót, hanem öntudatlanul elkapja: „Ha anya annyira aggódik, akkor valami szörnyűség történt, van miért aggódnom.”

És akkor a gyerek érzelmei erősebbek lesznek, nehezebb lesz megbirkózni velük. Az Egyesült Államokban az 1960-as és 1980-as években olyan tanulmányokat végeztek, amelyek kísérleti körülmények között kimutatták, hogy a gyermek helyzetérzékelése mennyire függ attól, hogy milyen jeleket kap az anyjától.

Így annak érdekében, hogy segítse a gyermeket megbirkózni az érzelmekkel, a szülőnek támogatnia kell a gyermek melletti pillanatban, segítve az érzelmeket a cselekvésből beszédbe fordítani.

Az érzelmek hullámzásának helyzetén túl pedig fontos, hogy a szülő leltárt készítsen saját erős érzelmeiről, amelyek a gyermekkel való érintkezésben nyilvánulhatnak meg.

Az ilyen érzelmek leggyakrabban azzal járnak, hogy mit szeretnék elkerülni, vagy ami a szülőnek magának hiányzott gyerekkorában.

Exit mobile version