„Az az utazó, aki csillag irányában kel át egy hegyen, fennáll annak a veszélye, hogy elfelejti, melyik a vezércsillaga, ha túlságosan kizárólag a mászás problémáira koncentrál. Ha csak a színészet kedvéért cselekszik, nem fog menni semmire.”
Antoine de Saint Exupery
Egy tanár le akarta tanítani tanítványait. Sokuknak nem volt idejük tanulni, mert az iskolába járás mellett dolgoztak is. Sok problémájuk volt, és nem volt elég pénzük. Néhányan közülük házasok voltak, és gyerekeik voltak, és úgy érezték, túlterhelték a kötelezettségek.
Ezért a tanár úgy döntött, hogy elmondja nekik a történetet a kövekről.
A tanulók egy része nem akart egy másik példázatot hallgatni. Időpocsékolásnak tűnt. Jobban érdekelte őket a tananyag elsajátítása, mint egy mese meghallgatása. Végül is felnőttek voltak, és nem volt szükségük arra, hogy bárki megmondja nekik, hogyan éljenek.
De ez nem akadályozta meg a tanárt. Valójában az ellenállásuk csak további motivációt jelentett számára. Fogott egy üvegedényt, és az asztalra tette. Aztán egy halom nagy követ helyezett az udvar közelébe. Megkérdezte a diákokat, hogy szerintük meg lehet-e tölteni az üveget az asztalon lévő kövekkel.
A diákok találgatni kezdtek. Mindenki tippelte, hogy hány kő fér bele a korsóba, és elég-e a megtöltéshez. Végül szinte minden diák egyetértett abban, hogy a kövek elég nagyok ahhoz, hogy megtöltsék a poharat. Így kezdődött az elnevezésű kísérlet a kövekért.
A tanár egyenként elkezdte belerakni a kavicsokat az üvegbe. Amikor végeztek, egészen az üveg nyakáig értek. Ezután megkérdezte tanítványait: „Tele van a korsó?” Szinte mindenki azt válaszolta, hogy igen.
Aztán a tanár előhúzott egy zacskó kisebb köveket az asztaláról. Megkérdezte a diákokat, hogy ezek a kisebb kavicsok elférnek-e az üvegben. A diákok egy ideig gondolkodtak, és úgy döntöttek, hogy megtehetik.
A tanár beleöntötte a kavicsot az üvegedénybe. Aztán megkérdezte a védőnőit, hogy tele van-e az üveg. Miután ellenőrizték, van-e hely több kőnek, telinek nyilvánították az edényt.
Mindig több hely van
Annak ellenére, hogy az összes diák úgy gondolta, hogy nem lehet mást beletenni az üvegbe, a tanár ismét meglepte őket. Ezúttal egy homokkal teli zacskót vett elő. Csendben elkezdte tölteni az üvegbe. Mindenki meglepetésére a homok utat talált a kövek közötti résekbe és a kövek repedéseibe.
Negyedszer megkérdezte a tanár: – Tele van a korsó? Ezúttal a diákok azt válaszolták, hogy nem lehetett mást beletenni az edénybe, mert a megmaradt néhány hely megtelt homokkal.
Aztán a tanár fogott egy kancsó vizet, és elkezdte önteni az üvegbe. Volt hely neki is, bár úgy tűnt, a bíróság megtelt. A homok nedves lett, és jó mennyiségű vizet tartott. Amikor végzett, a tanár megkérdezte: – Mit tanultál ebből?
Az egyik diák így válaszolt: „A mese azt tanítja nekünk, hogy nem számít, hány feladat van az órarendben. Mindig van hely többnek. Már csak a szervezés kérdése.”
A tanár elhallgatott. Egy másik diák azt mondta, hogy a tanulás végtelen. A fejbe mindig több fér bele, akárcsak az üvegbe. Mindig lesz még mit hozzátenni a felhalmozott tudáshoz.
Amikor a tanár látta, hogy a diákok nem értik a Kövek meséjét, megkérdezte: „Mi lett volna, ha mindent fordítva csinálok?” Mi van, ha a vízzel kezdem, majd a homokkal, és így tovább, amíg el nem érem a nagy sziklákat?” A diákok azt válaszolták, hogy az üveg gyorsan ki fog folyni.
– Most már érted – mondta nekik a tanár. „A víz, a homok, a két méretű kövek problémát jelentenek. Némelyik nagy, van, amelyik kicsi, és mások alig léteznek. Ha először a nagy problémákkal foglalkozunk, lesz hely a kis problémáknak is. De ha fordítva csináljuk, akkor nem oldunk meg semmit.”
