Fotó: iStock/Gulliver
A járvány körülményei között egyre többen dolgoznak otthonról, hogy megvédjék magukat és szeretteiket a fertőzésektől. Azonban hogyan befolyásolja az „otthoni iroda” a szülő-gyerek kapcsolatokat? Nézze meg, mit osztott meg a témában Ani Vladimirova pszichológus.
Egyre többen alkalmazzák a távmunka modellt, vagy váltakozva járnak műszakban az irodába. A szülők testben otthon vannak, de „lélekben” ott vannak? Fizikai jelenlétük elég értelmes ahhoz, hogy a gyerekekkel töltött időnek számítson?
Nem teljes, és sok szülő osztozik a „rossz lelkiismeretéről” a feszültségből, a rohanásból és a család és a munkafolyamatok elválasztásának képtelenségéből. Nem lehet így – nem véletlenül foglalkozik annyi szakma a környezet emberre gyakorolt hatásával. Az ergonómia kiemelt helyet foglal el a bútorok elrendezésének a munkafolyamat optimalizálása érdekében, a tekintet irányának, a képernyő magasságának, kényelmes fejhallgatónak és mikrofonnak, világításnak… Annyi inger van otthon, amire az embernek szüksége van „téralagútba” terelni a figyelmet és a gondolatot (mert a szomszédok javítanak, a gyerek hangos zenét hallgat, a mosógép forog…). Így egy ponton a gyermek is feladatként kezdi felfogni magát, ugyanabban a térben lakik.
Mit tanácsol, hogyan válasszuk el sikeresen a munkanapot a családi este kezdetétől, amikor otthon dolgozunk, hogy minimalizáljuk a munkahelyi stressz átragadását a családi kapcsolatokba?
Mindenekelőtt a térbeli elválasztás – a „munka” és „tanulás” helyek, amelyek nem lépnek be a többiek személyes terébe. Időben meghatározni, hogy ki mikor pihen, mit csinál a pihenés alatt, hogy elkerülhető legyen egy másik családtaggal való ütközés. Ahhoz, hogy a munkanapot elkülönítsük a családi este kezdetétől, „érinthetetlen” területeket kell kialakítanunk. Pl. a hálószobában tilos számítógép és telefon, munka közben főzni tilos… A szünetek kötelezőek! Lehetnek tervezett beszélgetésre (14 órakor beszélek egy hozzátartozóval), gyakorlatokra (pl. 45 perc gyakorlat közelre-távol nézéssel és 5 perc gyakorlatok a hátnak).
Változott-e a beszélgetés és a kommunikáció témái a családban?
Egyre kevesebb szó esik arról, hogy hova megyünk, mit fogunk csinálni. A beszélgetések hétköznapibbá váltak, és rövidebb távú célokat szolgáltak (mit főzzünk ma este és holnap, mit vásároljunk, festsük ki az ajtót). Ugyanakkor szó esik globális folyamatokról, társadalmi esetekről, és ez egy aktív civil társadalom megszületéséhez vezet.
Gyakran halljuk, hogy a gyerekekkel töltött idő a minőségről szól, nem a mennyiségről – támogatod ezt?
Még akkor is, ha egész nap a gyerekkel vagy, ha a számítógépen ülsz, és neki egy tablet van a kezében, távoli emberek kapcsolatait teremted meg. Tavasszal volt a praxisunkban egy ötéves gyermek esete, aki érzelmileg nagyon kötődött anyjához. Két hónapon belül a gyermek rendszere gyökeresen megváltozott. Az anya 8-10 órát dolgozott otthon, kimaradt a délutáni alvás (a gyerek megszokta, hogy otthon csak vele aludjon el), a tévé előtt állt (illetve 8-10 óráig is) vagy tablettel. A kezében. A hozzáállás és a kérdéseire adott válaszok hiányától a gyerekben dadogás alakult ki.
Úgy tűnik, a kisgyermekes családok vagy az online osztályokat tanuló diákok a leginkább érintettek, mivel maguknak a gyerekeknek szinte minden szülői idejükre szükségük van. Hogyan néz ki ez a helyzet otthoni irodában?
Az általános iskolás kisgyermekeknek nincsenek tanulási szokásai, és nagyon fontos a tanár szerepe – ő irányítja és irányítja őket. Amikor elmegy, a szülő megpróbál belelépni a szerepbe, de nem tudja kiépíteni a tanár tiszteletét. Elveszíti a gyerekkel töltött érzelmi időt, pluszban megfeszül, mert nincs meg a pedagógus pedagógiai mestersége. A gyerekek elvesztik az érdeklődésüket, elfáradnak a monitoron, nincs kedvük versenyezni az osztálytársaikkal… A nagyobbak motivációját vesztik, a szülők pedig könyörögnek, feltételeket szabnak, büntetnek… végül házi feladatot írnak. ..
Megosztana valami érdekes pozitív trendet, amit lát?
Az emberek nem akarnak otthon elbújni vállalásaik és kötelezettségeik elől, ellenkezőleg – felismerték a természettel való kapcsolat fontosságát, és szeretnének a hegyekben sétálni, felértékelték a művészet szerepét, és nem elég nekik megnézni egy filmet, színházba akarnak menni, koncertre. Nagyra értékelték a munka szerepét is – nemcsak mint bevételi forrást, hanem mint elégedettséget és az élet értelmet is.
