Szenvedés – egyetemes emberi tapasztalat. Ez egy olyan téma, amelyet filozófusok, teológusok és pszichológusok dolgoztak fel évszázadokon keresztül. És mégis, még mindig küzdünk vele. Miért? Mert a szenvedés nem csak egy fogalom, hanem egy megélt tapasztalat. Legyen szó egy szeretett személy elvesztéséről, karrierbeli visszaesésről vagy egzisztenciális válságról, a szenvedés az emberi állapot része.
Az emberi lét útvesztőjében a szenvedés elkerülhetetlen valóság. Azonban az, ahogyan hozzáállunk, alapvetően megváltoztathatja életünkre gyakorolt hatását. A kérdés nem az, hogy szenvedünk-e valaha, hanem az, hogyan fogunk szenvedni. Hagyjuk magunkat legyőzni, vagy megtaláljuk a kiutat?
Viktor Frankl (pszichiáter), a koncentrációs táborok borzalmait túlélő, arra tanít, hogy bár a szenvedés elkerülhetetlen, a kétségbeesés nem kötelező. Hogyan? A következő jelentéssel: „Az inger és a válasz között van egy tér. Ebben a térben rejlik a mi hatalmunk a válaszadás megválasztására. Válaszunkban a növekedésünk és a szabadságunk rejlik.” Ez a tér az, ahol a varázslat megtörténik. Ez az a hely, ahol kiválaszthatjuk, hogy áldozatok vagy győztesek legyünk, ahol hagyhatjuk, hogy a szenvedés meghatározzon vagy finomítson bennünket.
Frankl három módot vázolt fel az élet értelmének megtalálására: a munkán, a szereteten és a bátorságon keresztül a nehézségekkel szemben. Még az M-DC (Work-Love-Courage) mozaikszóból is horgonyt építhet magának, ha gyakran kap olyan kérdéseket, mint például: „Hmm, miért? Mm, miért történik ez velem? Mm, miért kell ennyit szenvednem? Mm, miért ilyen kegyetlen velem az élet? stb.” Amikor szenvedsz, ragaszkodj ehhez a horgonhoz, és tedd fel magadnak a kérdést: Mit tudok létrehozni? Kivel tudok kapcsolatba lépni? Hogyan kerülhetek felszínre? Ezek a kérdések a te mentőöved, amelyek a szenvedés mocsarából az értelem fényébe vonnak.
Néha az értelem keresése nemcsak magányos utazás, hanem közös erőfeszítés is. Kapcsolatainkon, közösségünkön és a társadalomhoz való hozzájárulásunkon keresztül találjuk meg legmélyebb céltudatunkat. Ha értelmes munkát végzünk, amely mások javára válhat, nem csak saját életünket gazdagítjuk, hanem kollektív jólétünket is. Ez egy szimbiotikus kapcsolat, az egyéni és a kollektív cél harmonikus tánca. Ezen elvek elfogadásával nem csak saját szenvedéseinket enyhítjük, hanem hozzájárulunk egy együttérzőbb, megértőbb és értelmesebb világhoz. A szenvedést az alkímia egy formájának is tekintheti. Amikor értelmet találunk a szenvedésben, az alkímia egy formáját vesszük igénybe, a fájdalom alapfémét a bölcsesség, a rugalmasság és az élet mélyebb megértésének aranyává változtatjuk.
Igen! Egyetértek veled, nem könnyű, de lehetséges! És ahhoz, hogy tudd ezt a „lehetőséget”, cselekvésre és bátorságra van szükséged – a bátorságra, hogy itt és most élj és élj.
Végezetül: a bátorság, hogy szembenézzen a szenvedéssel, hogy a szemébe nézzen, és azt mondja: – Nem fogsz elpusztítani! Ez a dac végső aktusa, a szenvedés elől való menekülés utolsó lépése. És amikor megteszed ezt a lépést, rá fogsz jönni, hogy nem csak a szenvedés elől menekültél meg; győztesen átvészelted.
Az IGEN-szenvedés elkerülhetetlen része az emberi állapotnak, de ezzel NEM a történet vége. A szenvedés útvesztőjéből való menekülés utazás, nem cél. De érdemes megtenni ezt az utat, mert az értelem keresése során nemcsak a szenvedésből, hanem a jól megélt élethez is megtaláljuk a kiutat. És az a szép, hogy a terápia útmutató lehet az élet értelmének megtalálásához vezető úton.
A választás ereje a legnagyobb kincsünk a szenvedéssel szemben. Ne feledje: A szenvedés elkerülhetetlen, de a kétségbeesés nem kötelező. A jelentést pedig nemcsak felfedezni kell, hanem meg is lehet építeni. Kövesd szenvedéllyel!
Nézz bölcsen az életre: mondj IGEN-t az életre és NEM-et a kétségbeesésre!
Corina Igen Nem
