A dühöngő gyerekeket korábban dühöngőnek, huncutnak, ma hiperaktívnak hívtuk, de ez sajnos diagnózisnak számít, nem egyéni különbségnek. A szűkebbek egykor félénkek, öntörvényűek voltak, ma már az autizmus spektrumáról beszélünk. Az egykor szórakozott mai emberekről kiderült, hogy figyelemzavarban szenvedtek.
Ez a veszélyes tendencia a normalitás patologizálására nagyon aggaszt. Még a betegségek címtárában is diagnózisként akarják bevezetni különbségeinket. Ma másnak lenni patológiává válik. Téglának kell lennünk a falba, hogy a rendszer nyugodt legyen, és a gyógyszergyárak kiköpjék a gyógyszereket, hogy mit kezeljenek – a normalitást. Azaz. – hogy természetes, isteni, természetes természetünket betegségcímkékbe tömjék, ezt nevezzük megbetegedésnek, nem gyógyulásnak. Még a gyógyító gyász is bekerül a szóban forgó segédkönyvbe, mint betegség és kórkép?!
Természetesen vannak valódi tünetek is, és megvan a maguk jelentése – jönnek mondani valamit, és akkor terápia kell, de mindenekelőtt pszichoterápia, mert a legtöbb testi tünet a pszichénk megoldatlan problémáinak eredménye. De azt kijelenteni, hogy a bipoláris emberek egyszerűen kifejezőbbek és érzelmesebbek, azt gondolni, hogy az érzelmek természetes kifejezése is patológia, veszélyes, nagyon veszélyes.
A pánik terjesztése és szítása még törvénybe ütközik. De ma a Rendszer hatalmas nagyítót tesz mindenre, még a mikroszkopikus vírusokra is. És kezdenek úgy kinézni, mint egy tízfejű láma. Akkor az emberek nem vírusban szenvednek, hanem egy tízfejű láma üldözi őket – pánik. Nos, egy láma meg tud ölni.
A félelem ellentéte pedig… a szerelem! A félelem ellentéte a hitünk abban, hogy képesek vagyunk minden nap egészségesek lenni.
Szükség van egy emlékeztetőre, egy vízióra. A rendszer megpróbálja feltételezni, hogy az egységesség a norma. És a különböző temperamentumunk, és a különböző karaktereink és személyiségeink?
Tovább az emberi robotika felé. Tovább a sétáló zsibbadt és denaturált kiborgokhoz. Mi ez az „előre”? Ez áll a legtávolabb a természetestől és az istenitől. De az emberi arroganciának nincs vége… Valójában van, de… ez a legrosszabb. Mert csak a félelem vezet a legszörnyűbb véghez!”
Szerző: Madeleine Algaffari
