„Úgy látszik, tisztességes osztag!” Ez a Jáchym filmidézete máshoz nem illik, dobjátok be a gépbe! több mint apa és fia Petr Jákl u. és ifj. Jákla Petra. Mindketten szenvedélyes judósok, a filmek és az élet szerelmesei. Idősebb Jákl a közelmúltban jelentette meg Kimon a sírig című emlékiratait, amelyek megírásához nagyban hozzájárultak gyermekei. És hogy volt mire emlékezni.
Petr Jákl és Petr Jákl u.
A film a kedvenceid között van?
: Gyerekként kötelességünk volt megnézni, mert Tathuldának nagy szerepe volt ott. (nevetés)
: A játékvezető.
Ifj. Péter: Ezért láttuk őt minél többször. De nálunk nem volt videokazettán, CD-n, csak a tévében, így annyiszor láttuk, ahányszor mutatták. És később, idősebb korunkban megnéztük, ez egy olyan film, ami soha nem öregszik meg. Emlékszem, mindig is csodáltuk, ahogy Luděk Sobota ott rúgta az ellenfelet, ez hihetetlen volt nekünk, judósoknak! Mindig is azt hittük, hogy az emberek úgy gondolják, hogy így néz ki a judo, mert a tévében semmi más nem volt a sportról. Sokat használtuk a szlogent is: „Úgy tűnik, egy rendes csapat!” Ez tetszett nekünk.
Idősebb Péter: Ebben a filmben Luděk tűnt fel először. Addig viszonylag ismeretlen volt. Néztük, és arra gondoltunk: „Úristen, milyen film lesz ez? Valami baromság.” És olyan zsarnokoskodik tőle. (nevet) Boldog vagyok.
a Jáchym című filmben dobd be a gépbe! mint judoka:
Forrás: Youtube
Luděk Sobota megkérdezte, mit és hogyan tegyen?
Idősebb Péter: Aki vele dolgozott, dzsúdós volt. Együtt megegyeztek abban, hogy „valamit ki kell néznie”, de sajnos nem. (nevetés)
Ifj. Péter: Talán jobb is, ha nem úgy néz ki, mert ha így lenne, nem lenne olyan vicces.
Úgy érzi, hogy a film nagyon népszerűsítette a judót hazánkban?
Idősebb Péter: Biztosan!
Ifj. Péter: Annyira vicces és híres volt, hogy a judo előtérbe került, legalábbis szórakoztató módon. Nem tudom, gondolta-e valaki, hogy a film kedvéért csinálja, de határozottan felfigyeltek rá. Koudelka Judistára mindenki emlékezett. Amikor versenyekre mentünk, mindig azt mondtuk: „Haver, ez Koudelka, ezt nem láttad!” Természetesen lekicsinylő értelemben. (nevetés)
KVÍZ: Hol van az a seggfej, aki itt sört tölt? Ismersz Luďek Sobotával készült filmeket?
Mindkettőtöknek mély kapcsolata van a judóval. Emlékszel, hogyan kerültél hozzá?
Idősebb Péter: A bátyám egy szakközépiskolában tanult, ahol új tornatanáruk volt. Egyszer bejött egy órára, a földet verte a bátyjával, és azt mondta: „Ez judo, meg foglak tanítani.” Aztán hazajött a bátyám, leütött velem, azt mondta: ez a judo és mi. meg fogom csinálni. (nevetés) Utána az egész lakásból összeszedtük a matracokat, és verekedni kezdtünk rajtuk. Apa döntött helyettünk. Aztán csak judo klubokba jöttünk.
Ifj. Péter: Apám révén kerültem bele.
Amikor elkezdted a judót, voltak már ambícióid, hogy kijuss az olimpiára?
Idősebb Péter: Igen, az olimpia megnyerése volt a célom már az elején. Nem csak rávenni, hanem megnyerni!
Ifj. Péter: nekem is volt ilyen. Főleg, amikor láttam, hogy Tathulda olimpián van. Akkoriban az egyetlen cseh dzsúdóban! Ő volt számomra a motiváció. Azt mondtam magamnak, hogy meg fogom nyerni, és ki is számoltam, hogy melyiket. (nevet) Kiderült, hogy 2000-ben leszek a megfelelő korban a győzelemhez. Ekkor rendezték meg a sydney-i olimpiát. De a legviccesebb az volt, hogy négy évvel korábban már jelöltek Atlantába. De az utolsó pillanatban megsérültem. 2000-ben ismét jelöltettem magam. Bár nem nyertem, tizenharmadik lettem, de ez nekem elég volt. Alapvetően minden úgy sikerült, ahogy szerettem volna.
Idősebb Péter: Ezért kellett megszületnie hogy teljesítsük kívánságunkat. (nevetés)
Leonardo DiCaprio konkrét. Szeretnék neki egy szerepet felajánlani – mondja Petr Jákl
Kapcsolatban vagy Lukásszal?
Idősebb Péter: Igen, mindannyian ugyanabból a klubból származunk.
Ifj. Péter: Gyakran találkozunk a Folimance-ban, ahová szabadidős edzésekre, erősítésre járunk, ő mindig ott dolgozik. Utána a szaunában vagy a judo rendezvényeken beszélgetünk, ahol járunk.
Idősebb Péter: Csak rehabilitálom ott, hogy éljek. (nevet)
Milyenek a sérülések a judóban? Igaz, hogy eleinte van a legtöbb, és fokozatosan megszokja az ember a sebeket, rugalmasabbá válik a test?
Ifj. Péter: Kezdetben nincs sok sérülés, szinte egy sem. Csak amikor a dzsúdót a legfelső szinten kezdik űzni, és az ember elkezd küzdeni, akkor itt-ott történik valami.
Idősebb Péter: Ez minden küzdősportban közös. Edzés utáni maximális terheléskor vagy versenyeken fordul elő. A testnek megvan a kapacitása, és a szélére megy.
Petr Jákl. Utca. nemrég keresztelt egy új könyvet Kimonóban a sírig:
Ma is dzsúdózol, vagy inkább más sportokat szeretsz?
Ifj. Péter: Mindketten jobban szeretnénk a judót, de ez már nem lehetséges. Annak ellenére, hogy apa még az ötvenes éveiben edzett…
Idősebb Péter: Még merném, de…
Ifj. Péter: Öt éve kénytelen voltam megműteni – még mindig bennem van, nem mintha nem -, de aztán egyből a kórházba mentem csepegtetőre. (nevetés) Kibírnád, de fizikailag megerőltetőbb – valakit a földön verni és hasonlók. Az erő nincs többé. Ez nem olyan, mint futni és kocogni, vagy röplabdázni.
Idősebb Péter: Mindig pihentető volt számunkra teniszezni. Teljes terhelés ez a teniszezőknek, és megpihentünk rajta.
Ifj. Péter: A judo nem egy olyan sport, amit egész életében űzhet. Egész életében szabadon csinálhatja. Hát… ez nem ugyanaz idős korban.
Turizmust művel a tévé előtt, de nem lusta. Petr Jákl sportol és vízre megy
Egy bizonyos ideig Ön az elnök biztonságát szolgálta. Mennyire használta ott a judót?
Idősebb Péter: Szerencsére soha nem kellett használnom. Nem történt semmi komoly. Voltak különféle félreértések, de nem végzetesek. Talán emlékszem arra, hogy amikor Havel először beszélt a nemzettel a Melantrich erkélyéről a Vencel téren, ott álltam vele az erkélyen, hogy megakadályozzam, hogy „nem megfelelő” emberek kerüljenek oda, és hirtelen odajött hozzám egy srác, és halkan szólt hozzám. : „Na, hogy megy?” Meglepetten mondom neki: „Hogy mehet? És azt válaszolta, hogy ő is olyan, mint én. Megkérdezem hát, mire gondol, és azt mondja: Esztébák. (nevet) Megragadtam a csuklójánál, és odaadtam a biztonsági őrnek, hogy dobja ki. Azt hitte, estebák vagyok, amikor Havellel megjelentem.
Ifj. Péter: Emlékszem, hogy amikor apám biztonsági őrnek ment dolgozni, az határozottan nem volt nyavalyás. Abban az időben, amikor a hadsereg beavatkozhatott, mindig azt mondták, hogy véres lesz, lövöldözés lesz… Apa pedig egyike volt azoknak, akik akkoriban Havel mellett voltak. Ha akkor valami elromlott, annak nagyon rossz vége lehetett volna. Otthon határozottan aggódtunk érte. Nem volt olyan menő, mint ahogy meséli. Tizenhét éves voltam akkor, úgyhogy a következmények minden bizonnyal nagyszerűek lettek volna. Utólag elmondhatjuk, hogy nem történt semmi, de ennek egyáltalán nem kellett így lennie.
Idősebb Péter: Igaz, volt egy drámai helyzet, amikor a Laternában, ahol székhelyünk volt, hirtelen hírt kaptunk arról, hogy a milíciák az egész köztársaságban felfegyverkeznek. Bizonyos számú buszt kiküldtek, és bejelentették, hogy Prágába mennek. Havel odajött hozzám, és megkérdezte: „Ember, mit fogunk csinálni?” Mondom neki: „Nos, mit fogunk csinálni? Ha tankokkal jönnek, itt átgurulnak rajtunk, nincs fegyverünk…” Aztán szerencsére felhívott, azt hiszem. , hogy Lorenc tábornok, aki akkoriban a rendőrhadsereg legfelső tábornoka volt, egy értekezleten megígérte, hogy sem a hadsereg, sem a rendőrség nem megy ellenünk. Elmondtuk Havelnek, felhívta Lorencot, és megerősítette, hogy nem lesz semmi, és gondoskodott arról, hogy a milícia megnyugodjon. Különben lerohannának minket.
A fair play díjat az idősebb Jákl kapta. Köszönöm fiam, incidens történt egy rajongóval
Tényleg nem volt nálad fegyver?
Idősebb Péter: Nem, nem hordtunk fegyvert. Elmesélek egy vicces történetet erről… Havel első találkozása Adameccel, aki a kommunista kormány elnöke volt, a Városi Házban volt. Havel és én elmentünk arra a találkozóra, Adamec pedig elkísérte a „hivatalos” testőre. A találkozó a nagyteremben zajlott, és biztonsági őreik az ajtóban állomásoztak. Így hát azt gondoltam magamban, nem így, és a másik oldalon álltam. A fiúkkal ugyanabban az ajtóban álltunk, egymásra néztünk, majd a fiú rám nézett, felfedte a kabátját, és megmutatta, hogy fegyvere van. Így hát felfedtem a kabátom is, és megmutattam neki, hogy nincs ott semmim. (nevetés)
mit gondol?
Idősebb Péter: Rám mosolygott, majd felém hajolt, és azt mondta: „Pavča köszön.” Megdöbbentem, micsoda Pavča. És hozzátette: „Ez volt az ellenfeled, akit mindig legyőztél judóban. Ő tesz minket a főnökké.” Szóval ezen nevettem, és mondtam neki, hogy köszönjön ő is.
Péter, tizenhét éves voltál akkor. Büszke volt az apjára, amiért az elnök biztonságát látta el?
Ifj. Péter: Természetesen büszke voltam rá, de sokkal büszkébb voltam rá, hogy sikeres dzsúdós, tizenháromszoros köztársasági bajnok és így tovább. De emiatt engem is védőgyereknek hívtak. Amikor megérkeztem a versenyekre, egyből kimondták: „Nos, Jákl…” Az elején nagy bajba kerültem, és meg kellett küzdenem a helyemért. Ez hátrány volt, de mindenhol ajtókat nyitott, és felgyorsította a karrieremet. Minél idősebb lettem, annál inkább rájöttem, mennyire fontos apám munkája, fiúként nem láttam annyira.
