a végéhez közeledik, és a gyerekeknek szentelt hosszú napok véget érnek. Egy enyhe izgalom önmagadért, hatalmas izgalom a közelgő bölcsőde vagy óvoda miatt a gyerek miatt egyre jobban foglalkoztatja a gondolataidat. Gondolkodni fog rajta – jól van-e, evett-e, aludt-e, játszik-e, sír-e, hallgat-e, öleli-e valaki, veszekedett-e egy másik gyerekkel, tetszenek-e neki a hölgyek. .. és így folytathatjuk örökké.
Minden édesanya a maga módján éli meg ezt az időszakot, mindegyik hisz abban, hogy gyermekében még van egy adag egyediség és igaza van, igaz, minden családban személyes élmény a folyamat, és természetesen egyedi a maga nemében. De lányok valljuk be – ezúttal mindannyian átéltük – nyugi! Csak lélegezz! Igen, a gyerekek egy része nem betegszik meg, van, aki nem szűnik meg, egyes munkáltatók nem okoznak fejfájást az alkalmazottaknak, mások a harmadik betegszabadságnál felmondják a munkaszerződést. Vedd lazán! Ezen az úton jártunk! Csak lélegezz!
A legjobb ebben a folyamatban az, hogy egyébként is visszafordíthatatlan – csak előre megyünk – bölcsőde, első, második, az utolsó csoportba. Aztán minden idegesség, szorongás és kérdés megismétlődik az első osztály előtt, és így tovább egészen a bálig, amikor minden feljebb ment néhány fokozatot a szülői szorongás skáláján.
Vissza hozzátok, a bemutatkozás hosszúra sikeredett, de fontos tudni – mindannyian ezen az úton járunk -, ez a mi növekedésünk útja, igen, igen, és a gyerekeink, de a sajátunk is!
Itt leállítom a gondolatmenetem, hogy bemutassak egy figyelmeztetést. Tényleg meg kell csinálnom néhányért rendkívüli nők, akiket személyesen ismerek, akik a ruhás düh abszolút prototípusai – 1 és 4 gyermek között van, folyamatosan tanulnak, fejlesztik magukat, karriert építenek, pénzt keresnek, és általában rosszullétet okoznak az örökösen kibontott ruhaneműimmel és a harmadik ébresztő utáni felkeléssel, természetesen elaludtam. Tehát abban egyetértünk Az átlagos nőkhöz beszélek, akik nem egyszerre hódítják meg a világot!
Vegyél levegőt és nyugodj meg! Mindannyian ezen az úton jártunk!
Vége az anyaságnak, a gyerek óvodába jár, az élet más tempót, képet vesz fel, és itt az ideje, hogy belépj az új ritmusba. És félsz, körülnézel – egy szüretetlen szőlőbe zuhantál. Kényelmetlen vagy, mintha a homlokodra lenne írva, hogy tegnapig a „The White Bunny”-t énekled. és az asztal alá bújt, hogy szórakoztassa a gyerekeket. Vagy ami még rosszabb, lehet, hogy közvetlenül ez áll: „Nem emlékszem, hogyan formázták meg az Excelben! Nem emlékszem, hogyan vegyek fel egy munkahelyi e-mailt, és tanuljam meg, hogy manapság hogyan írják a Te formát kis- vagy nagybetűvel?! „
Akárhogy is, mindenki a homlokára fogja olvasni, amit ír:
kinézeted;
a mosolyod;
a járásod;
a ruhád;
a hangod hangszíne.
Kelj fel korán, tedd magad a lehető legprezentatívabbá, szeresd magad, amennyire csak tudod, és szállj ki a jobb lábbal.
Bármi is fog történni, meg fog történni. Nem a konyhában, nem a mosógép dobjában, hanem kint az emberek között.
A gyerekeknek társakra van szükségük, és megtalálják őket a kertben.
És szükségünk van „társakra”, és a munkahelyünkön találjuk őket a legkönnyebben.
Hadd szintetizáljak valamit, ami szerintem értelmes és legalább néhány napja motoszkál a fejemben:
Egész országok élik túl az elnökváltást; régi kormány újjal; pápák meghalnak, másokat megválasztanak, és a római katolikus egyház továbbra is szilárdan áll az alapjain.
Minden pénztáros a szomszédos üzletben vagy a fővárosi hipermarket pénztárában mindig először állt a pénztárgép elé, és nem tudta pontosan, hogyan kell végrehajtani a nyugta kiállítását. Minden művésznek megvolt az első fellépése, amely során aggódott, vajon emlékszik-e a következő sorra.
Minden taxisofőrnek megvolt az első tanfolyama, és a „Mi lesz, ha elrontom az utat?”
Minden kedves hölgynek, aki felnevelte polgártársainak több generációját, az első napja legalább húsz üvöltő gyerekkel volt körülvéve, akik még mindig cumit szívnak, pelenkáznak, ne mondják, és ha megszomjaznak, bármilyen más szó, de nem „víz”!
Te sem vagy különb, annyira, hogy valami kirívóbb rosszat tennél, mint azok a helyzetek, amelyeken mindannyian keresztülmentünk!
Oké, valószínűleg elkövet néhány hibát, nem fog egyszerre emlékezni minden kollégája nevére, sok oda nem illő sort fog mondani, ahogy érezni fogja a talajt maga körül. És akkor?
Lehet, hogy el kell kezdened egy olyan munkát, ami nem az álmaid karriered lesz, de itt is adj esélyt és időt magadnak, hogy ráébredj, hol vagy és mit akarsz magadtól. Sok esetben azt kell dolgoznod, amit nem szeretsz, de tisztességes fizetést keresel, vagy álmaid irányába fejlődsz, de a megtérülés annyira kevés, hogy számos megszorítást szabnak rád (legalábbis bizonyos esetekben időtartam).
Ráadásul minden munkáltató, aki „bevesz” a cégébe alkalmazottnak, kap egy olyan embert is, aki megtanulta a kombinálhatóságot, a kreativitást, a kitartást és a kitartást. Megőrizheti nyugalmát válsághelyzetekben, hihetetlen érvekkel is tárgyalhat, és sikerül elérnie a kívánt eredményt. Az anyaság nem időpocsékolás a nők személyes fejlődése szempontjából. Éppen ellenkezőleg, ez egy gazdagító folyamat, amely változatlanul értéket ad azoknak, akik azzá tesszük.
És végül – az anyaság utáni élet is megteszi a magáét, mint bármi más. Szeretnél fejlődni, fejlődni, jobbá válni. Lélegezz mélyeket és mosolyogj magadban, mielőtt a következő szakaszba lépsz. Gyermeke napját a kertben feldobja a te mosolyod, a tiédet pedig az övé, és tudni fogja, hogy a legjobb még hátravan! Mert mindannyian együtt növekszünk gyermekeinkkel – ne csak években legyen, hanem sok szinten – új, más, nem sejtett. Így van értelme az életnek.
